Lilla King százszázalékost

Lilla King százszázalékos
Nem bíz semmit a véletlenre az, aki Lilla Kinghez fordul: a híres látóról úgy tartják, százszázalékos eredményességgel dolgozik. Legalábbis, ha hallgat rá az, aki hozzá fordult. Hogyan lehetséges ez?
? Tizennyolc év mágiagyakorlat és számos beavatás van mögöttem. Sikerem nem az én érdemem, hanem a mestereimé és az égieké – mondja szerényen a jósnő. Az alábbiakban néhány olyan esetet idézünk fel, amelyet vendégei osztottak meg velünk.
+ Emberi kapcsolatok.
Ha családtagokkal, munkatársakkal, a főnökkel vagy a szomszéddal való kapcsolata nem olyan, amilyet szeretne, Lilla King mágiával beavatkozva változtat ezen. Krisztinának az fájt, hogy az unokája, aki már felnőtt, ritkán látogatja, nem nagyon törődik vele. „Nem sokkal azután, hogy a jósnőnél jártam, megváltozott a viszonyunk – meséli Krisztina. – Gyakrabban látogat, felhív, sokkal kedvesebb, legutóbb pedig azt mondta: Mamikám, gondozom én a kertet, te már dolgoztál eleget életedben, most már pihenj! Zene volt füleimnek, és közben arra gondoltam: ezt a jósnőnek köszönhetem.” Zsuzsa a menyével állt hadilábon, pedig úgy érezte, mindent megtett a jó viszony érdekében. „Érdemes volt Lilla Kinghez fordulnom. Csak egy példa a viszonyunk megváltozására: amikor betörtek hozzám, és elvitték az ékszereimet, a menyem vásárolt nekem az ellopott darabokhoz hasonlóakat, hogy ne fájjon annyira a szívem és kárpótoljon a veszteségért. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna.” Egy férfi a válóperét dolgozta fel nehezen, de a látó segítségével hamarosan képesnek érezte magát az újrakezdésre.
+ Egészség
A látó az égiektől gyakran olyan információkat kap meg vendége egészségi állapotáról, amit még az orvosa sem tud. Természetesen minden indokolt esetben megfelelő orvosi ellátást javasol, de a gyorsabb, eredményesebb gyógyulás érdekében is segítséget kér az égiektől. Egy nagymamának például szólt, hogy a kis unokáját sürgősen vigye gyermekorvoshoz, mert súlyos arcüreggyulladása van, nem egyszerűen náthás. Az orvos hangsúlyozta: jó, hogy még időben érkeztek, így nincs szükség műtéti beavatkozásra. Egy asszonynak megjósolta, hogy az édesanyjának hamarosan kisebb szívműtéte lesz, és valóban: nemsokára pacemakert kapott. Egy másik hölgynek elsorolta, melyik családtagja milyen betegségben szenved, majd közölte: rontás van rajtuk. Miután azt levette, sorra mindenki meggyógyult.
+ Munkahely
Meglepődött a látó, amikor saját egykori munkahelyi vezetője kereste fel, hogy segítsen rajta, bár régi munkatársai közül is többen rendszeresen járnak hozzá, és a barátnőiket is küldik. Volt főnökét hat hónappal a nyugdíj előtt tették ki az állásából. Miután Lilla King beavatkozott, kapott munkát. Kata fiát nem vették fel arra a munkahelyre, amire pályázott. Miután Lilla King közbenjárt mágiával, az, akit fölvettek, visszamondta az állást, és Kata fiát hívták a megüresedett helyre.
+Kedvenc
Régi vendége kérdezte Lilla Kinget, tud-e segíteni a kutyáján, az állatnak fehérjeallergiája van. A jósnő szimbólumokkal segít, és ha egy nap kimarad a szokásos mágia, a gazdi felhívja, hogy mi történt, mert nyugtalan a kutya. 
+ Elveszett, eltűnt
Kinga elveszítette a szemüvegét egy rendezvényen. Kétségbeesve hívta Lilla Kinget, aki megnyugtatta: vissza fogják hozni a szemüveget, nem kell újat csináltatnia. Két nap múlva így is lett. Adrienn sírva hívta fel a látót, hogy a fia Svájcból indult Angliába, de nem érkezett meg. Lilla King megkérdezte az égieket, majd jelentette: a fiút Franciaországban sajnos letartóztatták, de jól van. Adrienn hívta a francia nagykövetséget, és megtudta: valóban ez történt.
Ügyintézés, per
Attila 81 éves nagymamájának balesetet okoztak. A fiú azért fordult Lilla Kinghez, mert attól tartott, úgy elhúzódik a kártérítési per, hogy a nagymama már nem éri meg. Lilla King kérte az égieket, engedjék, hogy a nagyi megérje az elégtételt. Az ügy felgyorsult, és a nagymama nemrégiben megkapta a kártérítést. Mária Amerikába ment férjhez, de nem figyelt oda a zöldkártyájára, ami épp itthon tartózkodásakor járt le. Már 17 hónapja nem tudott visszamenni a családjához, amikor Lilla Kinget felkereste. A látó azt ígérte: húsz napon belül megoldódik a gondja. A huszadik napon kapott pozitív választ: máris indulhat haza Amerikába.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra