Lilla King sztárok jósa lett

 

Rendre visszaigazolják a színészek, énekesek, sorozatsztárok, amit Lilla King mond róluk a Borsban. A napilap ugyanis őt kérte fel Sztárjósda rovata kártyavetőjének. Anélkül válaszol a feltett kérdésre, hogy magával a főszereplővel találkozna, mégis szinte mindent tud róla. Amit mond, arról a lap megkérdezi az érintettek véleményét, akik maguk is csodálkoznak, honnan ismeri őket ilyen jól a jósnő.


De így vannak ezzel azok is, akik gondjaik megoldásához kérnek segítséget Lilla Kingtől. A látó ugyanis hihetetlen érzékkel talál a dolgok közepébe, rátapint a lényegre, és azt is tudja, milyen mágiával lehet segíteni adott helyzetben.

Mária például azért kérte, hogy avatkozzon be mágiával, mert fiát az egyik tanár annak ellenére megbuktatta, hogy jól felelt, és mindenből jelesre vizsgázik. Lillának nagy gyakorlata van a diákok megsegítésében, ami persze nem azt jelenti, hogy ne kellene készülniük, hanem azt, hogy a mágiának köszönhetően például kihúzzák kedvenc tételüket, s a legjobb formájukat hozzák. Sportolók is felkeresik, hogy támogatást kapjanak tőle a versenyekhez.


Erzsi szintén a fiának kért segítséget, akit elbocsátottak az állásából.


- Jobb állást kapott, mint amilyen volt neki, többet is keres! - lelkendezett lapunknak a boldog édesanya.


Egy asszony újfajta epeműtétre vállalkozott, amit Magyarországon eddig még nem végeztek. Lilla King rárakta a samanizmus szimbólumait, hogy védelmezze őt. A műtét remekül sikerült.

Sokan keresik a jósnőt egészségügyi problémákkal, de a párkapcsolatok, a munkahely, a megélhetés ügyében, eltűnt személyek megkeresésében is gyakran segít.

- Kaptam egy új beavatást, amivel az eddigieknél is hatékonyabban segíthetek anyagi ügyekben - újságolta lapunknak Lilla King. - Erre most nagy szükség van, hiszen sok embernek vannak anyagi gondjai. A samanizmussal több lehetőséget és több pénzt vonzunk be. Először magamon próbáltam ki, aztán a családtagjaimon, barátaimon, úgyhogy most már állíthatom: működik!


Ez nem jelenti azt, hogy holnaptól itt a Kánaán, hiszen a küzdés fontos tanulási folyamat. Csak éppen nem mindegy, milyen gyorsan és mennyi veszteség árán sajátítjuk el a számunkra kijelölt leckét, és kapunk-e jó lehetőségeket.


- Az égiek soha nem akarnak bántani bennünket, sőt a szívükön viselik a sorsunkat - figyelmeztet Lilla. - A mi dolgunk, hogy megértsük, mi miért történik, és megoldva sorsfeladatainkat, magasabb osztályba léphessünk. Még ebben az életünkben! S ez az, amiben sokat tudok segíteni.

Z. Sz.


A látó vendégkönyvéből

- Nem hagyott nekem békét egy ember, mindenáron azt akarta, hogy vele legyek, de nekem nem tetszett. Szerelemoldást kértem Lillától. Azóta ez az ember kellő távolságot tart, tisztelettel viselkedik. K. Gyöngyi

- Elhagyott a férjem, ráadásul magával vitte az összes pénzünket, a gyerekeinket meg rám hagyta. Lilla Kinget kérdeztem: miből neveljem fel őket? Lilla samanizmussal beavatkozott, és az új lehetőség visszaadta nekünk az anyagi biztonságot. Köszönjük! M. Zsófi

- A külföldön élő lányomról kérdeztem Lillát, és el nem tudom képzelni, hogyan lehetséges, de mindent tudott róla anélkül, hogy elmondtam volna. Kértünk számára támogatást az égiektől. F. Róbert

- Tudtam, hogy elbocsátások várhatók, de én szerettem volna megtartani az állásomat, ezért fordultam a látóhoz. Egyúttal azt is kértem tőle, legyenek hozzám kedvesebbek a kollégáim. Magam se tudom elhinni, de Lilla beavatkozott samanizmussal, és én lettem a főnök jobb keze! T. Ervin

- Ragaszkodom magához, Lilla King, és minden hónapban eljövök, mert minden, amit maga mondott, igaz volt és úgy lett. Akkor járok a legjobban, ha Önre hallgatok, ez többször is bebizonyosodott. Isten áldja meg! N. Mariann

- Én egy 84 éves nagymama vagyok, aki félti az unokáját. Elment dolgozni Svédországba, de nekem nagyon rossz érzéseim voltak, ezért kerestem fel Lilla Kinget, hogy védelmet kérjek rá. Megkaptam, és egyelőre úgy tűnik, minden rendben lesz. Kovács Mama

- Nem akartam elhinni, hogy még az időjárásba is be lehet avatkozni mágiával! Többször is tanúja voltam, hogy Lilla King esőt kért a Földre, és az eső nemsokára megérkezett. Csak a legnagyobb mágusok tudnak esőt varázsolni! T. Béla

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra