Lilla látta Kata gyilkosát

Kemény próba elé állította Lilla Kinget a TV2 Aktív című műsora, amikor eltűnt a rendőrségi pszichológus lány, Bándy Kata. Arra kérték a látót, mondja meg, mi történt vele.

– Nagyon nehéz ilyenkor, mert még mindenki reménykedik, hogy a lány épségben előkerül – emlékszik a látó. – De én nem csak azt láttam, hogy gyilkosság áldozata lett, hanem azt is, hogy megfojtották, és a holtteste a lakóhelyéhez közel van. Sőt, a gyilkosát is láttam, egyedül volt.

Mindebből a televízióban annyit mondott el, amennyit kellő tapintattal lehetett, a felvétel az interneten ma is visszanézhető. Hátborzongató, milyen pontosan írta le a történteket, és bár egy ország kételkedett abban, hogy a tettes egy személy volt, mára a rendőrség is ezt a verziót fogadta el.

Azt, hogy Lilla King pontosan látja a lehetséges jövőt, már nagyon sokan megtapasztalták. De nem csak látja, befolyásolni is képes! Egy asszony azzal kereste meg, hogy havi 28 ezer forintból élnek ketten, és már nem tudja, hogyan bűvészkedjen, hogy ne haljanak éhen. Lilla King beavatkozott a samanizmussal, a megfelelő szimbólumok alkalmazásával kért az asszony számára több pénzt, több lehetőséget az égiektől.

– Nem én segítek, hanem az égiek – jegyzi meg szerényen Lilla, majd befejezi a történetet. – Az asszony életében megjelent egy férfi, aki mindenben a segítségére van, őt küldte neki az ég.

Másnak új álláslehetőség vagy éppen másodállás, egy szerencsés találkozás vagy nyeremény hozza meg a kívánt eredményt, esetleg egy ingatlaneladás válik hirtelen sikeressé és oldja meg a problémákat.

– Nem is érdemes konkrétan bizonyos dolgot kérni, hiszen az égiek jobban tudják, mire van szükségünk. Ha üstökön ragadjuk a szerencsénket és élünk a lehetőségeinkkel, akkor boldogulunk – biztat Lilla.

Egy másik asszonyhoz, akinek több lehetőséget és pénzt kért, egy ajánlat képében kopogtatott a szerencse. Egy olyan ajánlatéban, amire legszebb álmaiban sem mert gondolni: mindig is gyerekeken szeretett volna segíteni, s most egy olyan helyen dolgozik, ahol erre lehetősége nyílik. Egy 80 éves apuka munkanélküli gyermekének és unokájának kért segítséget, mert harmad magát tartotta el kis nyugdíjából. Egy hónappal később mindketten dolgoztak.

Lilla egyik vendége azt kérte, jöjjön rendbe a kapcsolata három gyermekével.

– Jó cél érdekében mindig szívesen avatkozom be – mondja Lilla. ? Ebben az esetben is sikeres volt a békítés, noha a gyerekekkel én nem is találkoztam. A pozitív mágia csodákra képes!
Gyakran fordulnak Lillához vállalkozók, akikre mostanában bizony ráfér a segítség. Egy sörforgalmazó már majdnem csődbe ment, amikor Lilla King számára is megcsinálta a lehetőségek bevonzását.

– Nem sokkal később felhívott, hogy eddig alig volt rendelése, most meg kapkodja a telefont – mosolyog Lilla. ? Egy nagy fesztiválra is őt hívták, és a bolt beindult.
Mivel mostanában a legnagyobb gond a pénztelenség, Lilla King elhatározta, hogy annyi embernek segít, amennyinek csak tud. Ezért a tiszteletdíja egy részét elengedi annak, aki pénzmágiát kér. Különösen az újhold és a telihold alkalmas rúnamágiára, ilyenkor százezerszeresen hat.

Muszáj összefognunk ebben a nehéz helyzetben – indokolja nagylelkűségét.

Tapasztalatból tudom, hogy a pénzmágia mindenkinek segít.

 

Lilláról írták

„Örülök, hogy rátaláltam. Nekem olyan, mint a gyerekkori könyveim indián sámánja: mindig tudja a megoldást, és mindig segít.”

„Üzletember vagyok, és sokszor úgy érzem, már csak a mágia segít. Nekem eddig mindig hatott, ha Lillához fordultam.”

„Megromlott a kapcsolatom a párommal, és bár nem nagyon hittem benne, arra gondoltam, megpróbálom, hátha Lilla segít. Lilla megmondta, hogy szerelmi kötést nem csinál, mert az a szabad akaratba való beavatkozás, de segít, hogy a párom jelentkezzen, csak legyek hozzá kedves. Megmondom őszintén, a párom már másnap hívott, de én nem voltam hozzá valami kedves. Mégis sikerült rendeznünk a kapcsolatunkat, és most boldog vagyok vele. Ez számomra a bizonyíték, hogy vannak égiek!”

„Összevesztem a szomszédommal, és azt vágtam a fejéhez: veszítse el, ami számára a legkedvesebb. Nem sokkal később elment a kisbabája. Azóta hiszem, hogy a rontás létezik. Soha többé nem átkozódom, és Lillától védelmet kértem, így rajtam se fog az átok.”

Z. Sz.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra