Lilla elősegíti a sikert

Gyakran nem értjük, miért vagyunk képtelenek megszerezni, amire szükségünk van, miért nem sikerül eladni az ingatlant vagy magunkba bolondítani azt, akit szeretünk, miért jön közbe mindig valami, amikor már majdnem sikerült, amit akartunk. Lilla King látó szerint ez gyakran rontást jelez, és ha ezt sikerül levenni, akkor visszaállhatunk a szerencsések sorába.


− A rontás azt jelenti, hogy a negatív erők ellehetetlenítik a családtagok életét, és hiába jönnek a lehetőségek, nem tudnak élni velük. Egy család emiatt fordult hozzám, és miután mágiával letakarítottuk a rontást, felszabadultak a pozitív energiák, és kedvező változások következtek be a családtagok életében – meséli Lilla.
Annak a vendégének is tudott segíteni, aki azt panaszolta, hogy viszály ütötte fel a fejét családjában.


− A legfontosabb, hogy a párkapcsolat, a gyerekekkel, illetve szülőkkel való viszony rendben legyen, mert ez ad érzelmi biztonságot mindennapjainkban, ez véd az élet viharaitól – magyarázza Lilla. − Ezért nem szabad belenyugodni, ha a családi kapcsolatok nem úgy működnek, ahogyan kell.


Bár Lilláról köztudott, hogy amit mond, az beigazolódik, még mindig sokan meglepődnek, mennyire pontosan képes előre jelezni a dolgok bekövetkeztét. Egyik tanítványa mindenáron szerette volna tudni, milyen tételt húz majd az előérettségin. Addig-addig kérlelte, míg Lilla megmondta, melyik témakörből készüljön fel a legjobban, és a vizsga sikere érdekében egy mágikus szertartást is elvégzett. A diák pontosan azt a tételt húzta, amelyet Lilla megjelölt, és remekül vizsgázott.


− Ezt a hatalmas csokrot hozta hálája jeléül – mutatja Lilla a virágokat. Az élet fricskája, hogy bár a diák édesapjának nem tetszett, hogy lánya jósnőhöz jár, amikor ki akarták rúgni az állásából, ő is arra kényszerült, hogy felkeresse Lillát. A jósnő mágiával beavatkozott, és a legmélyebb gödörből segítette ki az apukát.
Néha zavarba ejtő dolgokat lát vendége jövőjében, ilyenkor óvatosan fogalmaz.


− Egy idősebb hölgynél láttam, hogy eladja az ingatlanát, miután haláleset történik a családban – idéz fel egy emlékezetes esetet. − Ő tiltakozott: nem akar megválni a házától, miket beszélek! Később felhívott, hogy a férje meghalt, így mégis eladta a házát, már meg is kötötték a vevővel a szerződést.


Mostanában sokan keresik a neves jósnőt ingatlannal kapcsolatos ügyekben, hiszen nagyon nehéz most értékesíteni. Lillának azonban erre is van módszere: mágiával és agykontrollal segíti elő a kívánt adásvételt. A másik fontos témakör, amivel mostanában sokan keresik, a magánélet válsága és a nehéz döntések meghozatala.


− Egy negyvenéves, kétgyermekes, elvált asszony azt kérdezte tőlem, van-e jövője a viszonyának, amit egy hatvanéves férfival ápol, aki nem akarja őt felvállalni a gyerekeivel. Bár a vendégem nem ezt szerette volna hallani, őszintén megmondtam neki: vessen véget ennek a kapcsolatnak, mert nem vezet sehová – emlékszik Lilla. − Ha most szakít, még lehet olyan társa, aki elfogadja őt a gyermekeivel együtt, és mellette marad hátralévő életében. Az asszony nem örült a válaszomnak, de jobb, ha tudja, mi az igazság.


Nagyon sok értelmiségi keresi fel Lillát, még természetgyógyászok, sőt orvosok is, mert elég pontosan látja az egészségi állapotot, tud tanácsot adni arra vonatkozóan, mit érdemes megvizsgáltatni.


Az egyik orvos vendégem azt mondta, nagy kár, hogy nem előbb jött el – meséli Lilla. − Arra a bajra ugyanis orvos létére sem gondolt, amire én ráirányítottam a figyelmét. A vizsgálatok igazolták, hogy megérzésem helyes volt, és orvos vendégem biztosított arról, hogy ezentúl rendszeresen eljön. Az égiek mindig igazat mondanak, és azt is látják, amire más nem gondol. Nekik köszönhetem tisztánlátásomat, és ezt a képességemet arra kell használnom, hogy segítsek az embereknek.


Z. Sz.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra