Lillának köszönhetik boldogságukat

Vannak, akik feltétel nélkül hisznek neki, mások kételkednek benne, mégis őt kérdezik – Lilla King mindenkinek segít, elmondja, amit lát, amit odaátról üzennek, de meghagyja mindenkinek a szabad akaratát, hogy az általa adott információval belátása szerint gazdálkodjék.


– Sajnos sok a magánéleti válság, probléma – meséli az utóbbi idők tapasztalatait a híres látóasszony. – Egy férfi például azért jött el hozzám, hogy mondjam el neki, hol van a fiatal élettársa, aki eltűnt. Mondtam, nyugodjon meg, jól van, bár egy másik férfival tölti az idejét. Nemsokára előkerül, jósoltam, és így is lett. Csakhogy meggondolandó, érdemes-e ez után a szekér után futni.
Egy másik párnak előre megmondta, hogy el fognak válni, és úgy is lett, bár Lilla szerint, ha hallgattak volna rá, talán másként alakul a sorsuk. Mint azé a menyasszonyé, akinek az édesanyja kért segítséget Lillától. Lánya és annak vőlegénye gyakran összezördültek, bár az anyuka szerint egymáshoz illő szép pár voltak.


– Láttam a nézeteltéréseket, és segítettem ezek megoldásában a mágiával. Rendbe is jöttek, össze is házasodtak – emlékszik az esetre a jósnő. A lány édesanyja az esküvő után nagyon szép levelet írt neki, amiben az állt: „Leborulok a tudása előtt, a lányom magának köszönheti a boldogságát!”


– Engem is boldoggá tesz, ha segíthetek másoknak, hogy boldogok legyenek – tette hozzá Lilla.


Néha azonban nagyon nehéz kéréssel keresik fel őt. Egy anyuka például azt szerette volna tudni, hányan voltak abban az autóban, ami miatt a fiának balesetben kellett meghalnia, és hogyan történt a dolog. Lilla megmondta: hárman voltak, de az, aki vezetett, odébbállt a rendőrök kiérkezése előtt, hiszen ittas volt. A többi a rendőrség dolga.


– Egy hölgy azzal keresett meg, hogy halott édesapját szeretné szóra bírni – kezd újabb történetbe Lilla. – Másnap álmodott az apukájával, aki segített megoldani a gondját, egyúttal közölte vele: „Mi jól vagyunk, nekünk már nincsenek gondjaink, és azért segítünk, mert azt szeretnénk, hogy te is jól érezd magad, és boldogulj a nehézségekkel.” Eszerint a szülői szeretet és önzetlenség még a túlvilágról is képes hatni.


Sokan kérnek segítséget Lillától szerelmi téren. Bár ő azt nem tartja etikusnak, ha valakit „megbabonáznak” mágiával, a szerelem bevonzásában szívesen segédkezik. Egy híresség – nevét nem árulhatjuk el – arra panaszkodott, hogy magányos és anyagi gondjai vannak.


– Levettük róla a rontást, hiszen az volt rajta, és megcsináltuk a szerelem bevonzás mágiáját – emlékszik Lilla. – Sportolót szeretett volna társul, ez sikerült is, és ráadásul a férfi bevette a saját vállalkozásába. Azóta minden barátnőjét hozzám küldi. Tudnék mesélni, ki mindenki jár hozzám, de a diszkréció nálam alapérték, amit még a népszerűség kedvéért sem szegnék meg.

Z. Sz.

Néhány beteljesedett jóslat:
* Szét fog menni a kapcsolatuk – fél éven belül elváltak.
* Miómája van, menjen orvoshoz – a vizsgálat igazolta a miómát, a beteg időben került orvoshoz.
* Egyedül fog maradni, vigyázzon jobban a férjére – fél évvel később a jól menő vállalkozó öngyilkos lett.
* Sikeres lesz a felvételi vizsgája – két héttel később jött SMS: felvettek!
* Szőke, kék szemű nő lesz a felesége – azóta megvolt a kézfogó a szőke kék szemű nővel, és jön a baba.
* Össze fog jönni a kapcsolat, jobban, mint remélni meri – néhány héttel később jött SMS: „a barátom megkérte a kezem, ugye, eljön az eljegyzésünkre?”

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra