LillaKing látnok személyes weboldala.
Nyitott energiakapuk
Aki olvasta az előző lapszámot, már nagy vonalakban megismerkedhetett Lilla Kinggel, a látnok-jósnővel. Akkor egy rövid pillanatkép erejéig megmutathattuk e nem hétköznapi hölgy nem hétköznapi képességeit. Most folytatjuk, hiszen ki ne lenne kíváncsi mindarra, amit összefoglalóan (és egyelőre jobb híján) különös spirituális adottságnak nevezünk?
Lilla persze könnyedén azt mondja erre: mindenkiben ott a lehetőség.
– Az embernek csak egyetlen sorsútja van, amelyet egyrészt el kell fogadnia, másrészt végig kell járnia. Ebben a vándorlásban nem vagyunk magunkra hagyva, mert születésünkkor megkapjuk a segítséget, az érzékelés adományát, amely nem hagy cserben bennünket. Természetesen lehet próbálkozni többféle úttal, lehet kacskaringózni, letérni, de én egyszerűbb megoldást adok. Segítem klienseimet abban, hogy az utoljára a gyerekkorukban használt, ezért elfeledett érzékelési képességeiket életre kelthessék. Ehhez ráadásul nem kell sok idő, rengeteg tanulás, hiszen a tudás a szellemünkbe van írva. Az érzékelés mindig jó iránytű, hiszen minden érkező információ az ember javát szolgálja.
– Ám nyilván ezt önnek is föl kellett ismernie valahol, valamikor.
– Igen, bár az ápolói pályám sok mindent tapasztaltam már, hangokat, képeket érzékeltem, többször révületbe estem. Az igazi fordulatot azonban a klinikai halálom jelentette egy stresszből kialakuló agyérgörcs kapcsán. Néhány perc halál elég volt ahhoz, hogy meglássam az utamat, és elfogadjam, amit addig csak gyanítottam vagy homályosan fogtam föl. Később tudatosabban kezdtem foglalkozni a küszöbélménnyel s a különös érzékelésemmel. Aurafotó is készült rólam a túlélésem után, amelyen jól látszanak a kinyílt energiakapuk. Az információk azóta lényegesen erősebben, világosabban és sűrítettebben érkeznek hozzám, így tudok segíteni is másokon.
– Nem zavarja, hogy minduntalan tanácsot várnak öntől?
– Eleinte nagyon nehéz időszakot éltem emiatt, s próbáltam szabadulni tőle. Csakhogy az ilyesmitől nem lehet, ezért két dologra döbbentem rá. Az egyik, hogy túlságosan átélem, a vállamra veszem mindenkinek a gondját, illetve, hogy magam is csak ezt az utat járhatom. A megoldás az volt, hogy elfogadtam a küldetésemet, de igyekeztem kívülről nézni másokat, s nem velük együtt szenvedni.
– Mit szól mindehhez a családja?
– Mindig kilógtam a sorból, s ezt a halálból való visszatérésem tovább erősítette. Kezdetben csodabogárnak néztek, később kezdtek megbarátkozni a lehetőségeimmel. Mindenki a saját feltételei, spirituális szintje alapján reagál. A gyermekem elfogadott úgy, ahogy vagyok, mindenestül. Mások nem értik, de kulturáltan tudomásul veszik az egészet, s vannak olyanok is, akik szintén nem értik, azonban a felhajtás izgalomba hozza őket. Ez van.
Közben megérkezik Laci, akit a barátja szerencsétlen sorsa köt Lillához. Néhány évvel ezelőtt a két férfi, többek társaságában, motorcsónakázni indult. A csónak fölborult a Dunán, s Laci barátja elmerült a vízben. Később látni vélték a parton, de nyoma veszett. Laci Lillát kérte, segítsen megtalálni a barátot, hiszen él. Sajátos érzékelése révén a látnok megtudta az igazságot: a barát belefulladt a vízbe. Sajnos így volt, megtalálták. De akkor mégis kit vagy mit láthatott Laci? Erre nyilván természettudományos magyarázat is adható, de mi ismét Lilla véleményét kérjük majd a következő lapszámban.
N. E.