A Mágia és a Szellemek

Gyümölcsöző a mágia és a jó tanács!

Azzal keresett fel egy család , hogy újjáépített egy romos házat. A kertet is gyönyörűen megcsinálták, de valaki vagy valami minden újholdkor kihúzgálja a virágokat és mintha orkán söpörne végig a kerten. Kiderítettem, hogy a korábban ott lakó férfi szelleme volt az - nem akarta, hogy mások lakjanak ott. Mágiával sikerült megbékíteni, azóta nem jelentkezett.

Egy hölgy a férjéről kérdezett. A férfi minden hétvégén elment otthonról, de nem mondta meg hogy hová. Én tudtam, hogy a barátnőjét látogatja, akivel évek óta tart fenn kapcsolatot a felesége háta mögött. Ezt el is mondtam az asszonynak, aki először persze hárított mert fájt neki az igazság, de a lelke mélyén ő is gyanakodott. Kértem egy fotót a férjéről, hogy a mentáltestét éjjel magamhoz hívjam. A mentáltest mindig válaszol és soha nem hazudik. Sikerült is nekiszegeznem a kérdést - Miért nem hagyja ott a barátnőjét? A mentáltest egy kérdéssel válaszolt. - Mi lesz akkor a 3 éves kislányommal? Vagyis kiderült, hogy a kapcsolatból még gyerek is született. Így kiderült az igazság, a feleség azóta is jár hozzám, és küldött nekem vendégeket is ….

Édesanyám első unokája a fiam volt. Őt különösen szerette. Fiam külföldre ment dolgozni, anyám nagyon megbetegedett és meghalt. Kértem az égieket, hogy hozzák haza a fiamat. Első utunk a temetőbe vezetett. Sajnos a család összeveszett – húgom sírkövet is csináltatott, de ezt nem újságolta el nekünk. Az édesanyám hangja mondta „hová mentek, én itt vagyok”. Én megálltam egy sírkő előtt, fiam rám szólt „Anya ez nem a mama sírja”. De ez az én anyám sírja. Egy vázában virág volt, a vázát előre húztam, a sírkőre az ő neve volt felírva.

Egy hölgyvendégem álmában többször megjelent az édesapja és azt mondta neki, most elviszlek egy utazásra és megmutatom neked, hogy milyen a mennyország. Gyönyörű tájakat, színeket látott. Olyanokat, amiket a való világban sohasem. Édesapjával akart maradni, de ő nem engedte. Te még visszamész kislányom, még dolgod van, majd csak később kell jönnöd. Segíteni akart a lányának abban, hogy elfogadja az ő halálát és el akarta mulasztani az elmúlástól való félelmét.

Hatást lehet gyakorolni mágiával az emberek közötti viszonyokra. Az egyik kliensem rossz viszonyban volt a helység polgármesterével. Ma már közös jól menő beruházásuk is van és nagyon jó a viszonyuk.

Engem is izgat, hogy hová jutok, ha meghalok. Látomásban jött a válasz: először mutattak egy barna hajú hölgyet, régies ruhája volt és frizurája. Először nem tudtam, hogy mit jelent, aztán bepörgött a képbe Jézus a kereszttel. Akkor már tudtam, hogy a barna hajú hölgy a szűzanyát szimbolizálja. A háttérben megjelent a jóisten fényes fehér energiája csodálatos színekben tündöklött. Rögtön utána mutattak egy várat. A látomás azt jelentette, hogy várnak engem. Nem mondták, hogy jó vagy rossz voltál, kikapsz. Próbálja meg jobb ember lenni!

Sokan nem is tudják, miért sikertelen, peches emberek, miért vannak rossz passzban. Azt gondolják, hogy ez a véletlen műve, pedig véletlenek nincsenek. Az átok hetedíziglen is hat, és ha a megátkozott is tud a rontásról annál inkább működik. Ha egy lelkileg erős embert ér az átok, lehet hogy észre sem veszi. De az ott marad, rásimul az aurára. Ha jön egy gyengébb nap, akkor belép. Ha van védelem az emberen, elhárítható. Akit átokkal sújtottak, annak is tudok segíteni és meg tudom tanítani arra, hogyan védekezzen. Jó példa erre egy család amelyik vidékről érkezett hozzám. Telekhatár vitájuk volt a szomszédasszonnyal, aki tehetetlenségében szórta rájuk az átkot. A házastársak között egyre több lett a vita, a közös vállalkozásuk kevesebb pénzt hozott, végül a gyermekük megbetegedett, újra kellett éleszteni. Miután a rontást levettem róluk a dolgaik rendeződtek.

 

Egy lány pl. a halott édesapjától kapott üzenetet álmában. Ne menjen férjhez a fiúhoz, akivel jár. Az előzmény az, hogy az apuka a felesége miatt lett öngyilkos, odaát ő már tudta az igazságot és látta, hogy a lánya ugyanabba a kelepcébe készül besétálni, mint ami az ő halálához vezetett. Megmagyaráztam neki, hogy gondolkozzon el az üzeneten és aszerint döntsön.

Aki meghalt, azt szeretettel el kell engednünk, mert ha marasztaljuk, akadályozzuk őt a fejlődésben. A szellem nem csak itt a földön hanem több síkon fejlődik.

Érdekes példa erre egy lánynak az esete, aki minden áron a nagymamával akart álmodni. A harmadik éjszakán a nagyi el is jött, de azt mondta kislányom, nagyon messziről kellett hozzád visszajönnöm, mert hívtál. Ha tényleg szeretsz hagyj engem elmenni.

Én szerelmi kötéssel soha nem foglalkozom veszélyesnek tartom, mert a kötést viszonylag könnyű elintézni, ám azzal beleszólunk az illető szabad akaratába. Egyszer transzállapotomban meg is kérdeztem, mi a helyzet az oldással és a kötéssel. Az a válasz érkezett, hogy a kötéssel minden esetben rontás kerül az emberre. Éppen azért mert a szabad akaratát gúzsbakötjük. Azóta tudom, hogy ez tilos, nem szólva arról, hogy a hűtlen társ visszatérhet ugyan mert a mágia visszaviszi a partnerhez, de a szerelem nem. A legszentebb érzést nem lehet kierőszakolni. És mi a helyzet az oldással? Nem lehet oldani, ezt értse meg mindenki. Oldást nem engednek az égiek, mert ami mágiával meg lett kötve az úgy is marad. Ezért veszélyes a mágia, csak annak volna szabad használnia, aki tisztában van a korlátokkal is. Nem vagyunk Istenek, csak emberek és felsőbb törvények uralkodnak rajtunk. Ismerek olyan jósnőt, aki kilenc férfit kötött magához, aztán szeretett volna néhányat eltávolítani. Nem sikerült neki, pedig ő kötötte meg őket! KÉRDEZEM ÉN? Képes-e egy nő boldogságra kilenc férfival.

 

New Jerseyből telefonált egy hölgy - ott dolgozott és a lába megsérült munka közben. Munkaadója pénzt ajánlott neki kártérítésként, de én azt tanácsoltam, legalább 3 x akkora összeget kérjen, mert a sérülés sokkal súlyosabb, mint gondolja. S valóban a sarokcsontja törött el és rosszul forrt össze - emiatt meg kellett operálni.
Előfordul sajnos, nem ritkán, hogy egy-egy szellem valamely élő ember energiájából táplálkozik, azt veszi el. Ilyenkor tulajdonképpen két szellem él egy testben. A szerencsétlen ember bekerül a pszichiátriára. Sokszor azért veszi birtokba a szellem, hogy általa hódolhasson tovább romboló szokásainak, pl. az ivásnak, drogozásnak, amit fizikai életében folytatott. Az ilyen szellemek az asztrális sík foglyai. Ragaszkodnak a fizikai világhoz, ezért szemelnek ki valakit maguknak. Ki lehet hozni a szellemet a megszállottból, de nagyon komoly szakértelem és türelem kell hozzá.

Egy asszony járt nálam, míg élt a férje szerelmi kötést tett rá, a kötés egy életre szólt, plusz a síron túlra is. Időközben a férfi elhunyt, az asszony szerette volna a kötést feloldani, ugyanis nagyon nyugtalanító jelenségek gyötörték. Az elhunyt férfi szelleme állandóan ott volt körülötte. Amit hideg pontok jeleztek a lakásban. Ez azért van, mert a szellemek energiát vonnak el a környezetükből. Így az ember határozottan hűvösebbnek érzi az adott helyeket, ahol felbukkannak. Kutyája pedig látta a szellemet így nem volt egy perc nyugta sem.

Egy hivatásos sofőr azért keresett meg, mert tanúja volt egy országúti balesetnek, ahol az ütközés során a kocsiban bent rekedt egy fiatal nő. Amikor a férfi odaért, a nő már halott volt. A sofőr elvette az autóból kigurult szatyrokat. Nem hitte, hogy ezzel bajt okoz, mégis akárhányszor arra jár, látja a nő szellemét az út mellett. Azt tanácsoltam neki, mondasson érte misét és adjon a templomnak annyi pénzt, amennyi kb. megfelel a halottól elvett holmi értékének. Ez megtörtént. A szellem eltűnt az út széléről.

A mágia gyakorlatokat éjjel végzem. Egyik esete eldöntöttem, hogy befejezem ezt a munkát, mert marslakó vagyok, nem azért mert a marsról jöttem, hanem kilógok a sorból. Amikor a befejezés mellett döntöttem, transzállapotban furcsa jelenetet láttam. Egy hegyet másztam meg belülről, a hegy belül üres volt. A tetején kis kerek nyílás volt, egy angyal várt ott rám. Hozzá akartam jutni, de nem fértem ki a nyíláson. Fölszólított, nézzek vissza. Lenéztem, embereket, patakot, mezőt láttam, az angyalka közölte. Ha akarsz oda visszamehetsz. Nem oda talán mégsem mennék vissza, mert akkor a tudatlanságot választanám. Mikor kijöttem a transzból, rádöbbentem, hogy a tudás nehéz ugyan, de a Jóistent is csak fejlődéssel lehet elérni.

Nyáron történt velem, hogy kaptam egy kerékpárt. Az volt az érzésem, hogy dupla biztosítással kell védenem. Egyik este szóltak az égiek. Most viszik a biciklimet. Ajtót nyitottam, addigra az egyik láncot levágta, a másikat csak félig. Az ajtó nyitásakor elszelelt.

Egy férfi 2 gyermeket hagyott hátra, a felesége ugyanis elhagyta, mert csak a gyerekeknek tett pénzt a bankba, és neki nem. Most a gyerekek gazdagabbak lettek sok millió forinttal, de öngyilkos édesapjukat elveszítették. Nem szabad kezet emelni magunkra, mert azzal olyan karmát választunk, amely megnehezíti következő életünket. Ráadásul újraszületésünkkor a terhet visszarakják ránk.

Kevés időm volt a pihenésre, de egy napot a Balatonon töltöttem. Éppen akkor, amikor kiértem a partra, egy hatalmas felhő homályosította el a napot. A levegő elem sárkányait kértem, tüntessék el a felhőt. Az égből energia sugarak érkeztek s a felhő eltűnt.

Fiam édesapja szívinfarktusban hunyt el. Két hét múlva az ő hangja mondta, az én igazi keresztnevemet. Eljött elköszönni. Mérhetetlen fájdalom volt a hangjában. Odaát már tudta, hogy mennyit ártott nekünk. Nehéz dolog szembenézni az igazsággal.

Legutóbb egy férfinak jelent meg álmában egykori anyósa. Amíg élt rossz viszonyban voltak, a mama sok kellemetlenséget okozott a vejének. Álmában viszont bocsánatot kért tőle és mindent megmagyarázott neki. Azóta segíti őt.

Egy hölgy a férje halála után nem akart élni, önmaga ellen fordult. Az orvosok megmentették, és később álmában megjelent a férje szelleme. Elmondta, hogy találkozik majd egy férfival, akinek a kislánya az ő inkarnációja lesz, persze a hölgy nem találkozott senkivel, ezért a segítségemet kérte. Transzban láttam, hogy a nő voltaképpen nem tudta elengedni szerettét, ezért itt tartotta a szellemét és álmodott vele hamis dolgokat.

Mágiával védtem barátom kocsiját is. Este a kocsit a ház előtt hagytuk. Reggel az autó helyén csak üvegszilánkok voltak. Nem értettem, hová lett az autó. Mágikus védelem volt rajta. A rendőrségen tudtuk meg, hogy szerencsére megvan az autó, sőt a tolvaj is. Tetten érték, amikor beütötte az ablakot és bemászott. Az autót a rendőrség vitte el, állagmegőrzés miatt. Meggyőződésem, hogy a mágikus védelem akadályozta meg az autó eltulajdonítását.

Egy tanárt el akart bocsátani az új igazgató. Mágiával beavatkoztam, két nap múlva telefonált, hogy az igazgató megváltozott. Ragaszkodik a férfi munkájához, személyéhez.

Több embernek segítettem így állást találni, akik már nem is remélték, hogy elhelyezkedhetnek.

Egy egyetemista lány önhibáján kívül nem tudott megfelelően felkészülni sorsdöntő vizsgájára. A mágia segítségével azonban sikerült olyan tételt húznia, amit jól tudott, így másnap ötösre vizsgázott.

 

 

További sikereim: