A szellem mindent tud

Amikor először látogattam meg Lilla King jósnőt, bevallom, több szempontból is másra számítottam. Ő már a sokadik volt a spiritualisták sorában, akit fölkerestem, s az addigi tapasztalataim, illetve tudásom alapján tele voltam kétellyel. Lilla azonban néhány perc alatt megfordította hozzáállásomat.

Immár a harmadik írásban nyilvánul meg a látnok, aki – mint olvasóink visszajelzéseiből is kitűnik – valóban látja a jövőt. Sokan kérdezgetik tőle, hogyan, miként lehetséges ez, s ő miért olyan biztos abban, hogy a „jó oldalon áll”. Ezek jogos kérdések minden laikustól, így tőlem is.

- Nehéz a maguk helyére tenni a dolgokat – mosolyog rendíthetetlen nyugalommal Lilla. – Megértem a kétkedőket, hiszen sok mindent még nem látunk igazán, és vannak, akiket már ért csalódás ezen a téren. Én sem az úgynevezett jó, sem a rossz oldalról nem kapom az energiát. Ahonnan az információ hozzám érkezik, az nem más, mint a felettes énem, amely a lényem halhatatlan része.

- Vagyis szó szerint önmagától tudja, amit tud?

- Igen, s ezzel tulajdonképpen mindnyájan így vagyunk, vagy lehetünk. Én nem idézek szellemet, távol is tartom magam minden efféle praktikától. A legbiztosabb módot választom, amikor a saját szellememmel kommunikálok.

- De honnan tudhat egyetlen saját szellem a másokéról is mindent?

- Minden embernek halhatatlan a szelleme, s képszerűen úgy festhetjük le, hogy ezek a szellemek az éterben egy központi, isteni csatornához, erőforráshoz kapcsolódnak. Amikor én megszólítom a sajátomat, akkor voltaképpen egy isteni számítógépben járok, s képes vagyok összeköttetésbe kerülni minden más programmal, vagyis más emberek szellemével. A lényeg, hogy minden szellem mindent tud önmagáról, ismeri a jövőjét, a sorsát, én csak kapcsolatba lépek vele, mert nekem meg ez a sorsom.

- Az előző beszélgetést azzal fejeztük be, hogy a Laci nevű férfi meglátta a barátját, aki viszont akkor már halott volt. A kérdés nyitva maradt.
- Laci a barátja szellemtestét látta, amint a vízparton áll. A hét test közül hat akkor már elenyészett, hiszen az illető a vízbe fúlt, ám a szellemtest egy ideig még megmaradt. Ez nem más, mint energia, amely tökéletesen úgy néz ki, mint maga az ember, s azt a benyomást kelti, hogy tapintható, anyagi természetű, de nem így van.

- Többen érzékelnek hasonlót, de alig mernek hinni a szemüknek.

- Igen, tudom. Amikor ápolóként a János Kórházban dolgoztam, az egyik szobában meghalt egy beteg. Két óra múlva áthúzták az ágyát, s a másik beteg úgy látta, hogy az illető békésen fekszik ott, füstszerű, gomolygó ködbe burkolózva. A jelenséget orvosok is észlelték, s engem hívtak, hogy mondjak erről valamit.

- Igaz, hogy a gyermekek érzékenyebbek az ilyen tapasztalásokra?

- Persze, hiszen ők még nagyon sok mindenre emlékeznek a mostani életük előtti időszakból. A tudásukat mi magunk ássuk alá azzal, hogy rájuk szólunk, ne fantáziáljanak, ne beszéljenek olyasmiről, ami nincs. Így aztán néhány év alatt leszoknak az érzékelésről, vagy legalábbis nem beszélnek róla, mert elbizonytalanodnak, s szégyellni kezdik magukat, vagy ami még rosszabb, kezdenek kételkedni a saját elméjük épségében. Ez nagy baj.

- Az emberek szinte egymásnak adják a kilincset önnél. Mi volt a legutóbbi, érdekes esete?

- Fölhívott egy édesanya, hogy az elvált férje nem hozta vissza közös gyermeküket a láthatásról. Én láttam, hogy Szlovákiában van a férfi és a gyerek. Visszakérdeztem az asszonytól, ő hol van most, s mondta, hogy Szlovákiában, mert jött a gyermeke után. Tehát igazam volt, jól láttam.

- Mindig jól lát?

- A szellemünk azért működik tökéletesen, mert nem zagyvál összevissza, nem tipródik, nem spekulál, szemben az eszünkkel. Csak azt tudom mondani, hogy aki még nem felhőtlenül boldog, az sürgősen hagyja abba a szakadatlan gondolkodást, és forduljon befelé, fölfelé. A szellem mindig csendben nyilvánul meg, s ad információt. Arra kéne hallgatnunk.

N. E.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra