Párkapcsolati problémák megoldása

Egy asszony tudni akarta, hol jár a férje, amikor hétvégén nincs otthon. Én tudtam , hogy a barátnőjéhez jár, akivel évek óta tart fent kapcsolatot, és ezt el is mondtam. Kértem egy fotót a férjéről, és a mágia segítségével hívtam a férfi mentáltestét, ( a mentáltest mindig válaszol és soha nem hazudik ). Nekiszegeztem a kérdést, miért nem hagyja ott a barátnőjét? " Mi lesz akkor a 3 éves kislányommal?" kérdezett vissza a mentáltest. Vagyis a kapcsolatból gyermek is született. Kiderült: mindez így volt igaz, és a feleség tiszta vizet önthetett a pohárba.

 

Fehér mágiával rendbe hozható egy kapcsolat, de csak akkor, ha az égiek is úgy látják, hogy érdemes. Sok önző emberrel találkozom, akik nincsenek tekintettel 2-3 gyerekükre. Inkább könnyelműen elválnak, ahelyett, hogy a kapcsolaton dolgoznának. Másrész, amikor már két embernek nincs dolga egymással, karmikus értelemben, akkor nem érdemes erőltetni a kapcsolatot.

53 éves asszony keresett meg – elmesélte, hogy gazdag férje van ugyan, de mégis boldogtalan. Én azt tanácsoltam neki, lépjen ki a boldogtalanságból. Hallgatott rám és elhagyta a férjét, megismerkedett egy korban hozzá illő úrral, akivel nagy boldogság érkezett az életébe.


Egy asszony 19 éves lányát hozta el hozzám. A lány óriási dilemmában volt. Kapott egy jó lehetőséget külföldön, de akkor itt kell hagynia a szerelmét. Vége lesz a szerelemnek – súgták az égiek, de ne bánja, ennél nagyobb szerelemben lesz része, jó módú férfi oldalán. Később boldogan telefonált, hogy megtalálta az igazit!

Persze nem csak a nők hiszékenyek, hanem a férfiak is, ha szerelemről van szó. Sok idősödő férfi elhiszi, hogy nem a pénze, hanem a sármja és szellemessége vonzóvá teszi. Mint például az az 56 éves nőgyógyász is, aki egy 32 éves fiatalasszonyért elhagyta a családját, három évtizedes házasságot felrúgva az új kapcsolatért. Csakhogy az asszony hamar rádöbbent, hogy az orvos leszálló ágban van, mind az anyagiakat, mind a férfiasságot illetően. Két család ment tönkre és mindenki boldogtalan lett. Ha ez a fiatalasszony megkérdezett volna, mielőtt elhagyja a családját, megelőzhető lett volna mindannyijuk tragédiája.

34 évi házasság után csábította el egy 28 éves beosztott az 58 éves főnökét, a két gyerekes családapát. Hiába kérte a férfi, hogy hagyja őt békén, mert a családját választotta. Többféle ceremóniát is bevettünk a mágiával, mire nagy nehezen rávettük, hogy hagyja békén a családot, mert súlyos büntetés jár érte odaát.


42 éves hölgy keresett meg, hogy boldogtalan, mert nem találta meg a szerelmet és nem született gyermeke sem. Kiderült, hogy életének mind a 3 kapcsolata nős férfihoz fűzte és ő éveken át hitt nekik. Meg kellett értenie, hogy ő maga döntött rosszul, ezt nem a sors tette vele, ő vállalta fel hosszú időn át a megalázó viszonyt.


Egyik szomszéd asszonyomat figyelmeztettem – el fogtok válni, de ne tedd, mert csak rosszabb lesz. Csak nevetett, hiszen eszük ágában sem volt a válás. Fél évvel később mégis kirakta a férje szűrét, nem hallgatva a tanácsomra. Most anyagilag és érzelmileg is a padlón van a két gyerekével.


Sokszor az álmok is segítenek a tisztán látásban. Csak értelmezni kell őket és hallgatni rájuk.
Egy asszony befogadott egy férfit. Lánya és unokája a következő éjjel ugyan azt az álmot látta. Három fehér tojást melengettek és mind a háromból kígyó kelt ki. Az álmot úgy értelmeztem, ez figyelmeztetés; az asszony kígyót melenget a keblén. De ő nem akarta elengedni a jóval fiatalabb udvarlót, aki szerelmet, házasságot ígért neki. Később bizonyossá vált, a férfi nem volt méltó a hölgyhöz.


Egy asszony azzal keresett fel, hogy hitte, az elhunyt férje példás családapa volt – így a fia példaképe is. Férje halála után azonban megtalált egy CD lemezt, amiből kiderült, hogy a férjének szeretője volt. Sírva panaszolta, hogy az egész életét hazugságban élte le. Segítettem neki abban, hogy tudjon megbocsájtani az elhunytnak.

 

További sikereim: