Lilla King megmondja, mi vár ránk

Sok a jósnő, de kevés köztük, aki a mindennapok gyakorlatában bizonyít újra meg újra, akinek a jóslatait a média is dokumentálja, de a hozzá fordulók is tapasztalják: minden úgy van, ahogyan azt ő előre látta. S nem csak látja, de képes befolyásolni is a jövőt mágiával, rontáslevétellel, sámánizmussal és mindazon eszközök gazdag tárházával, amikkel a Teremtő ellátta. Sorsfordító dolgokban és hétköznapi, de a hozzá forduló számára fontos kérdésekben egyaránt megkeresik. Most azoknak a nyilatkozatából szemezgetünk, akik az elmúlt hónapban fordultak hozzá.
* Meggyűlt a bajom a hatóságokkal egy építési engedély miatt, amit ha nem kapok meg időben, súlyos anyagi veszteség ér. Lilla Kingtől azt kértem, avatkozzon be, hogy simábban menjenek a dolgok. Egy hét múlva kezemben volt a jogerős engedély. István
* Évek óta hirdettem nagy értékű telkünket, mindhiába. Amióta jártam Lilla Kingnél, le sem tudom tenni a telefont, annyi az érdeklődő, most már tudom, hogy még idén el is adom. Noémi
* Orvosi műhibában halt meg a lányom, nem tudtam belenyugodni. Lilla King számmisztikával kiszámolta lányom halálának törvényszerű időpontját, és kiderült: mindenképpen el kellett mennie. Így már sikerült őt elengednem, megbékélnem a történtekkel. Zita
* Öngyilkossági gondolatokat forgattam a fejemben, annyira el voltam keseredve. Utolsó mentsvárként felkerestem Lilla Kinget, aki meggyőzött: sokkal jobb, ha a szellemi felemelkedés útját választom, és így megoldódnak majd a problémáim is. Csinálom, amit javasol, és úgy érzem, ismét van értelme az életemnek. Zoltán
* Amióta Lilla Kingnél jártam, sokkal kedvesebb a férjem, és sikerült munkahelyet találnom. Az életem pozitív fordulatot vett, köszönet érte! Mária
* Kétmillió forintot adtam kölcsön egy barátomnak, aki meghalt, mielőtt visszaadhatta volna. Most az örökösök nem akarják elismerni a kölcsönt. Azt kértem Lilla Kingtől, járjon közben az égieknél, hogy érvényre jusson az igazság. Másnap befogadta az igényemet a közjegyző. András
* A mellemben daganatot találtak, kiírtak műtétre. Tudni akartam, mi vár rám, ezért kerestem fel a látót, aki megnyugtatott: nincs áttét, és a műtét sikeres lesz. Úgy is lett. Biztatása visszaadta az életkedvemet. Nóra
* Be volt dagadva az egyik szemem, operálni akarták, de Lilla King azt mondta, ne engedjem, kérjek előbb pajzsmirigyvizsgálatot. Ragaszkodtam hozzá, mire kiderítették: nem is a szememmel, hanem a pajzsmirigyemmel van baj, a szemdagadás ennek a tünete. Ha nem megyek el Lilla Kinghez, fölöslegesen megműtenek, és legfeljebb később derült volna ki a bajom. Gizella  
* Válok a férjemtől. Lilla King napra pontosan megmondta, mikor lesz a tárgyalás, de azt két nappal későbbre tűzték ki. Most felhívott az ügyvédem: úgy készüljek, hogy előbbre hozták a tárgyalást, a jósnő által mondott időre. Hihetetlen! Hogyan láthatta ezt ilyen pontosan?   
Arra a kérdésre, vajon hogyan képes jelent s jövőt ilyet tisztán látni, azt válaszolja:
? Az égiektől jön az üzenet, akik mindent tudnak, és sohasem hazudnak, sohasem tévednek. Közel húsz év gyakorlata és számos beavatás csiszolta kristállyá Isten adta képességemet, amit csak jóra használok. Küldetésem, hogy az embereknek segítsek nem csak jövendőmondással, de abban, hogy jó döntéseket hozhassanak, és pozitív mágiával, sámánizmussal és minden rendelkezésemre álló eszközzel előnyösen befolyásolom a sorsukat. De csak annak segíthetek, aki rám talál, csak annak válaszolhatok, aki kérdez. 

Z. Sz.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra