Lilla Kingen keresztül az égiek segítenek

Az életünk múlhat egy-egy döntésen, de sokszor nem vagyunk birtokában mindazon információknak, amik alapján jól határozhatnánk. Az égiek, akik látják a múltat, a jelent s a jövőt egyszerre, sokkal jobban tudják, mi számunkra a helyes út, de csak akkor segítenek, ha erre kérjük őket, hiszen ez a mi szabad döntésünk.
Akik Lilla Kinget, a médiából is jól ismert neves látót kérik arra, hogy segítsen megérteni az égiek üzenetét, azok támogatást kapnak nehéz élethelyzetükben, és alappal bizakodhatnak sorsuk jobbra fordulásában. Néhányukat megkértük, osszák meg lapunkkal a történetüket.
? A barátnőm karácsony előtt nem találta a félretett pénzét. Rögtön mondtam neki: hívjuk fel Lilla Kinget, nekem már sok esetben segített. Ott találta a borítékot, ahol Lilla mondta. Viktória
? Azt mondták a lányomnak, amikor az unokámat várta, hogy baj van a baba kezével, lehet, jobb volna elvetetni. Lilla King azt javasolta, ne vegyük el a baba életét. Hallgatott rá a lányom, és a kicsi teljesen egészségesen született. Nem tudok neki eléggé hálás lenni a jó tanácsért! Etelka
? Ami történt, hihetetlen. Kirúgtak a munkahelyemről, és elkeseredésemben felkerestem Lilla Kinget. Ő beavatkozott mágiával, és nem sokkal később visszavettek ugyanoda, magasabb pozícióba és jobb fizetéssel. Végtelenül hálás vagyok! Szilárd
? Nem győztük fizetni a bankhitelt, ráadásul elbocsájtottak. Végső elkeseredésemben fordultam Lilla Kingez, aki beavatkozott, hogy vegyenek vissza a régi helyemre, és a bank is legyen megértő. Most újra egyenesben vagyunk, és ezt neki köszönhetjük. Sándor
? Az unokám borászatot tanul a főiskolán. Egy különösen nehéz vizsgája előtt kértem Lilla Kinget, segítsen neki. Az unokám ötösre vizsgázott, és elmesélte: ahogy buszozott a főiskola felé, szemébe villant egy utcanévtábla: Bogyó utca. Átnézte a bogyós tananyagrészt, majd azt húzta. Amikor leült felkészülni, teljes nyugalom szállta meg, úgy érezte, mintha segítené őt valaki. Csak utólag árultam el neki, hogy látó segítségét kértem. Magda
? Vállalkozó vagyok, és azért fordultam Lilla Kinghez, mert egyre kevesebb volt a megrendelés. A jósnő letisztította a negatív energiákat, megszabadított egy átoktól, és másnaptól újra megindultak a megrendelések, hogy még segítséget is fel kellett vennem. István
? Hálás vagyok Lilla Kingnek a jó tanácsaiért, és legfőképp a pénzmágiáért, ami működik! Marika néni (80 éves)
? Már két érműtétem volt, mindig adódtak komplikációk. A harmadik előtt felkerestem Lilla Kinget, aki kérte az égiek segítségét, és én valóban úgy éreztem, velem vannak. A műtét remekül sikerült, utána gyorsan gyógyultam. Teréz

Z. Sz.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra