Jóslás mellé jön a pénz is

Azt tapasztalja Lilla King, hogy manapság az emberek egyik legfőbb gondja a párkapcsolat mellett a pénz. Nem csak Magyarországon van ez így. A híres látót gyakran keresik meg külföldről is, hogy segítsen.

? Miután csaknem mindenkinek szüksége van jó lehetőségekre és pénzre, aki hozzám jön jóslatért, azt ráadásképpen megajándékozom a pénzmágiával: bevonzzuk a lehetőségeket és az anyagi javakat – ismerteti nagylelkű programját Lilla. ? Legszívesebben mindenkivel megosztanám ezt a tudást, de sajnos nem tehetem, magamnak kell elvégeznem.

Mária jó ideje munka nélkül volt, amikor végső elkeseredésében felkereste Lilla Kinget. A jósnő beavatkozott a samanizmussal, és megnyugtatta Máriát: a pozitív dolgok bevonzásának működnie kell, csak figyeljen, valami történni fog az életében. A középkorú nő boldogan hívta őt fel egy hónappal később: felvették, méghozzá nem is akármilyen állásba!

Az a fiatalember is nagyon el volt keseredve, akit elbocsátottak fővárosi munkahelyéről.

? Már-már azon voltam, hogy hazamegyek, végleg itt hagyom a fővárost, amikor találkoztam Lillával – mesélte lapunknak Laci. ? Azt javasolta, csináljuk meg a lehetőségek bevonzásának mágiáját. Hittem is, nem is, de a lényeg: egy hét alatt három ajánlat is bejött! Végül azt választottam, ahová már régóta vágytam: fölvettek cukrásznak egy jó nevű helyre.

Bea viszont rosszul járt, mert nem hallgatott Lillára.

? Amikor először eljött hozzám Bea, már akkor mondtam neki, hogy adja ki az üzletét, mert nem fog menni – emlékszik az asszonyra Lilla. ? Hiába beszéltem, makacsul ragaszkodott a kudarchoz. Nemrég járt nálam, és elmondta: rengeteg pénze bánja, hogy akkor nem hallgatott rám, most már el kell adnia, pedig ha időben kiadja, később újrakezdhette volna. Ennek befellegzett.
Persze Lilla őt sem hagyja cserben, már elvégezték a lehetőségek bevonzására szolgáló mágiát, és Bea megfogadta: ezentúl hallgat a jósnőre.

Kati a fiának kért segítséget: tanulmányútra készült a fiú, de nem volt hol laknia. A lehetőségek bevonzása után az utolsó pillanatban befogadta őt egy angol család. Erzsébet a lányának kért segítséget már többször is: először amiatt, mert már régóta nem volt párkapcsolata. Be is vonzottak egy jó udvarlót, aki még nem volt nős, családot szeretne alapítani, jól keres, s ami a fő: szereti a lányt. Igen ám, csakhogy Erzsébet lánya az Egyesült Államokban él, a férfi meg Kanadában. Úgyhogy Erzsébet ismét felkereste Lillát: segítsen abban, hogy a lánya kapjon állást Kanadában.

? Újholdkor, teliholdkor százezerszeresen működik a kívánság, a bevonzás és a pénzmágia, de a legerősebb nap a tibeti: november 6-án tízmilliószoros a mágia és a kívánság ereje – emlékeztet Lilla King a neves napra.

Néha egészen sajátos problémával keresik fel Lillát: egy asszony kétségbeesve hívta fel, hogy beteg nagylánya eltűnt, ami azért veszélyes, mert az állapota miatt nem tudja megmondani a nevét és a címét.

? Az égiek segítségével megláttam lelki szemeimmel, amint egy buszon ül, és körbe-körbe jár vele a busz. Nyugtatgattam az édesanyát, hogy még aznap elő fog kerülni a lánya, hiszen nincs vele nagy baj. Úgy is lett – meséli a látó.
A pénz mellett a szerelemmel van a legtöbb gond, de Lilla előtt nincs titok. Brigi azzal kereste fel, hogy a párja elhagyta őt, de szeretné, ha visszajönne. Lilla őszintén megmondta neki: mások szabad akaratába nem avatkozik be, de ha a férfi szereti Brigit, hamarosan visszajön.

? Jó volt hallani az asszony hangját, amikor boldogan mesélte, hogy a párja ajándékkal tért vissza hozzá, és úgy folytatták a kapcsolatukat, mint rég.
Egy 84 éves nagymama az unokájának kért segítséget a vizsgákhoz, egy asszony sziklaszilárd védelmet kért az átkok ellen, más azt akarta tudni, hogyan tartsa távol a rosszakaróját. Lilla King mindannyiuknak eredményesen segített, ahogyan másokért is megtesz minden tőle telhetőt. Érdemes kérni a segítséget.

Z. Sz.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra