Lilla előre szól

Gyakran előfordul, hogy előre tudjuk, mit szeretnénk hallani, és aki mást mond, annak nem hiszünk. Néha ezért igen borsos árat kell fizetni. Így járt egy vállalkozó: Lilla Kinget kérdezte, belefogjon-e abba, amit tervez, és a neves látó megmondta, hogy elképzelése kudarcra van ítélve. Ekkor elment egy másik jósnőhöz, aki biztatta: vágjon csak bele, sikeres lesz! Amikor már 50 millió forintot elbukott az üzleten, visszatért Lillához, hogy segítsen rajta.


- Beavatkozunk mágiával, hogy életében pozitív változások legyenek, de utólag már nem tudom meg nem történtté tenni, amit elrontott, a pénzügyi veszteség csak hosszú távon tud megtérülni - összegez Lilla King. - Én soha senki elől nem titkolom az igazságot, és nem mondok valamit csak azért, mert a vendégemnek jólesne azt hallani, hanem azt mondom, amit az égiek.


Márpedig számtalanszor bebizonyosodott már, hogy az égiek, akik Lilla King száján keresztül szólnak, nem tévednek, és jól jár, aki döntéseiben kikéri a híres látó véleményét, azután hallgat is rá. Mint az a vállalkozó, aki a napokban hívta őt vissza: amióta tanácsait megfogadva vezeti az üzletet, azóta sokkal jobban megy a vállalkozása.


- Ezt önnek köszönhetem! - mondott hálát. Lilla azonban szerényen elhárította: az égieket illeti a köszönet, akik rajta keresztül válaszolnak a feltett kérdésekre.
Gyakran segítenek is, mint azon a kislányon, akit fulladással szállított kórházba a rohammentő.


- Az édesapja jött el hozzám, miután már többször előre megjósoltam neki, mi fog történni, hogy ezúttal a kislányának kellene segítséget kérnünk - emlékszik Lilla King.

- Megidéztük az egészség angyalkáját, kértük a gyógyulást, már másnapra sokkal jobban lett. Később elhozta hozzám az édesapja. Azt mondta: néni, kérem, itt nagyon jó lenni, sok az energia, én érzem. Érezhette is a kis szentem, mert valóban jó energiák áramlásában van része annak, aki eljön hozzám.
Vannak olyan szülők, akik felnőtt gyermekük egészsége miatt aggódnak, ezért keresik fel Lillát.


- Azt látom, hogy a mai huszon- és harmincévesek agyon vannak hajszolva, űzik az időt, mindenütt meg akarnak felelni, és közben nem találják önmagukat, megbetegszenek - elemzi a helyzetet Lilla King. - Egy fiatalember a bíróságon dolgozott, és annyira kiborult a bűnözőktől, hogy elkezdett hangokat hallani, állandó fejfájás gyötörte. Az orvosok semmi szervi bajt nem találtak nála. Én meditáció során bementem az ereibe, és rémülten láttam, hogy az előttem lévő folyosó egyre szűkebb, alig tudom átpréselni magam rajta. Azt tanácsoltam, nézessék meg a fiatalember érrendszerét, mert valahol elzáródás van kialakulóban, ami nagyon veszélyes.


Egy fiatal lány szklerózis multiplexben szenved. Miután ez kiderült, elhagyta a szerelme is, nagyon rossz állapotban érkezett Lillához.


- Tudni kell, hogy ezt a betegséget általában huszonéves korban diagnosztizálják, és jelenleg gyógyíthatatlannak tartják. Ám Lengyelországban egy vénatágító műtéttel már több betegen segítettek - mondja Lilla. - Azt is elmondtam a lánynak: rajta is múlik, mennyire engedi át magát a betegségnek és a depressziónak. Ezután már egészen másként tekintett önmagára.

Betegség, pénzügyek, családi kapcsolatok, vállalkozás, döntések és válaszutak: mindezekben érdemes kikérni Lilla King véleményét és megfogadni a tanácsát. Lilla fehér mágiával segíti a jó erők belépését és a pozitív változást az élet minden területén.




Z. Sz.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra