A látnok jósnő

Lilla King látnok jósnővel találkozni nem mindennapi élmény. Ez a hölgy ugyanis olyan képességgel él, amely újabb bizonyítékot ad a transzcendens világban valamelyest is járatos ember kezébe, s elbizonytalanítja az ádáz hitetlenkedőket.

Találkozásunkkor Lilla például határozottan állította, hogy a közelmúlt pesti katasztrófájának egyik áldozatát nem ott kell keresni, ahol a másikat is megtalálták. Néhány nappal később a híradások igazolták a látnokot; a halott ember testét a Csepel-sziget környékén rejtette a Duna. Velem ellentétben azonban Lilla azt mondja: ebben nincs semmi különös.

– Mindenki láthat, ha azt a szellemvilág lehetővé teszi a számára – mondja. – A világon pillanatnyilag hatmilliárd varázsló él, csak rengetegen nem hiszik el, hogy képesek információkat szerezni abból a közegből, amely a hagyományos érzékszervek által nem fogható. Próbálja ki bátran!

S máris kapom az első kérdést, aztán a másodikat. Mindegyik Lilla családi körülményeit firtatja, amiről hagyományosan persze nem tudhatok semmit. Magam is meglepődöm, hogy viszonylag pontos válaszokat adok a gyermekéről, a házáról, a kutyáiról és így tovább. Na jó, de mi ez az egész?! Lehet, hogy jól működő és bizonyítható telepátia vagy szuggesztió?

– Arról van szó, hogy minden információ nagyon pontosan megvan egy olyan adathordozón, amelyet sajátos módon kell használnunk. És erre bárki képes, természetesen csak akkor, ha igazán akarja, nyitott és felkészült rá. A láthatatlan valóság mindent őriz, ott minden megvan energiaszinten, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amivel kapcsolatban nem gyúl fény bennünk, arról nem is szabad tudnunk. Vagy azért, mert nem ránk tartozik, vagy azért, mert még nem vagyunk rá fölkészülve.

- Közel járok az igazsághoz, ha azt mondom, bejutunk egy rendszerbe, de nem hackerként, hanem megkapjuk a kódot?

- Így is lehet fogalmazni. Én már régóta hozzáférek sok mindenhez, és az információkat mindig mások javára igyekszem fordítani. Hálával tartozom a sorsomnak, hogy képes vagyok segíteni a bajba jutottakon.

- Mit jelent ez praktikusan?

- Meg tudom mondani bárkinek, hogy például hol van a testében góc, mire kell figyelnie, milyen gyógymód való neki, mit tegyen a párkapcsolata békéjének érdekében. Ám önt is figyelmeztetem, hogy ezt a képességet csakis jóra szabad használni, a mások fölött megszerzendő hatalom érdekében sohasem!

- Számít-e az ön működésében, hogy évtizedekig kórházi ápolóként dolgozott?

- Úgy vélem, igen. Az ápolói munka katalizátor volt a szellemvilággal való kapcsolatfelvételben, és tagadhatatlanul sokat adott ahhoz is, hogy jobban megismerjem, megértsem az embereket.

- Mire gondol, amikor azt mondja, hogy mindenki varázsló?

- Arra, hogy az ember teremtésre született, akár elhiszi magáról, akár nem. Bárki tapasztalhatja, hogy ha szorong, fél valamitől, az általában be is következik. Az már kevésbé egyértelmű, hogy ugyanígy működik a jó is. Meg kell teremteni először érzésben, aztán gondolatban, s a dolog megvalósul. Szép és nemes dolgok viszont csak akkor jönnek létre, ha a teremtő ember szíve és agya tiszta. Ez a fehér mágia.

- Az utóbbi időben rengeteget szerepelt a tévében, az újságokban. Nem zavarja ez a felhajtás?

- Ha mindez azért történik, hogy még több emberen segíthessek, akkor nem. Erre áldoztam a földi életem hátralévő részét, és amit csak bírok, természetesen megteszek. Nem magamért, csakis másokért, de ez épít engem is.

Niczky Emőke

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra